Fogatlan múzsa

2010-06-15 23:42:26

Védd magad!

 
A küzdelem hevétől még mindig felajzottan álltunk a tetem körül. A kutyák kimerülten lihegtek melletünk, az egyik törött gerinccel feküdt néhány méterre, egy másik mélyen felszakadt oldalát nyalogatta.
A leginkább egy hatalmas púpos vadkanra emlékeztető szörnyeteg teste már nem rángott, mozdulatlanul hevert a lábunknál. Kifordult szemével, görbe agyarával, félig leszakított ormányával, a vértől iszamlós talajra lógó nyelvével visszataszító látványt nyújtott.
            Öten is alig bírtunk végezni vele, pedig sörétes puskával, sebtében felkapott szamurájkarddal, vasvillával és baltával felfegyverkezve támadtunk neki. Hetekkel ezelőtt bukkantunk rá először szokatlan formájú nyomaira a falu mögötti domboldalban. Sanyi bácsi messziről látta is a erdőből előtűnő irdatlan, foltos állatot. Hamarosan állandó és izgatott szóbeszéd és találgatás tárgya lett a kocsmában és a vegyesboltban,. S a lehetőség, hogy valamiféle soha nem látott ragadozó fenevad tévedt a környékre, csak tovább borzolta a kedélyeket.  Áztán amikor néhány napja a szomszéd faluból eltűnt a 13 éves Szabó Lajoska, mindenki számára világossá vált, tényleg nem babra megy a játék, meg kell védeni magunkat. Ettől kezdev kisebb csapatokba szerveződve, állandó készenlétben álltunk.
            Végül a kis Bogdán gyerek szúrta ki a legelőn ólálkodó szörnyeteget. Sikoltozva rohant be a hírrel, mi pedig egy pillantig sem tétlenkedtünk. Ráeresztettük a kuvaszokat, és fegyverrel a kézben mi is rárontottunk. A behemót állat meglepően lomhán mozgott, és elég ostobának is tűnt. Úgy látszott nem érti, hogy ütött az utolsó órája. Csak akkor kezdett őrjöngeni, amikor az egyik kuvasz belemart a hasába. A hatvankilós ebet egyetlen öklelő mozdulattal vagy három méterre lódította.
De addigra már mi is ott voltunk. Előbb beleeresztettük mind a két patront, aztán ütöttük, vágtuk ahol értük. A vértől és a kuvaszok morgásától magunk is egészen nekivadultunk. Azt is csak utólag állapítottuk meg, hogy félelmetes agyarai és karmai ellenére a meglehetősen ügyefogyottan védekezett. Csak a Bogdán Pistát sikerült megtaposnia, de ő is megúszta egy lábtöréssel. És habár mérhetetlenül hosszúnak tűnt, valójában legfeljebb öt percig tartott a küzdelem. Végül amikor magadta magát, az Ökrös hentes végzett vele, gyakorlott mozdulattal mártotta a szívébe a kardot.
Aztán csak fújtattunk egy darabig az izzadságot törölgetve, és lassan kijózanodva figyeltük a rettenetes állat haláltusáját. Sohasem láttunk hozzá hasonlót. Az állatorvos sem tudta megmondani miféle lehet. Másnap aztán az egyetemről küldtek ki egy szakértőt. Jó darabig ő is csak az állát vakargatva vizsgálta a tetemet. Amikor megkérdeztük, hogy mi a baja, csak annyit mondott, kár volt agyonverni az állatot. Véletlenül keveredhetett ide, amúgy békés, növényevő fajta.

Tovább »

Címkék:

2010-04-20 21:09:59

Eszkimó

 
 
Kassai megpróbált nyugalmat erőltetni magára. Megigazította a nyakkendőjét, majd belépett az ajtón. Az üvegablak mögött gubbasztó hivatalnoknő alaposan végigmérte, amitől visztketni kezdett a nyaka.
Biztosan látszik rajtam, hogy elmúltam harmincöt, vörösödött el a férfi. Ennek ellenére megpróbált mosolyogni.
- Az alkalmassági igazolványomat szeretném meghosszabbítani. Még egy hónapig érvényes, de gondoltam, jobb ha hamarabb eljövök – köszörülte a torkát Kassai, hogy ezzel leplezze hangja remegését.
- Az orvosi igazolásokat – vakkantotta a kontyos tisztviselőnő, fel sem emelve tekintetét a gép mellől. Kassai idegesen kotorészott a mappájában, majd becsúsztatta a paírokat az üvegablak aljára vágott nyíláson.
- Itt az áll, hogy maga rövidlátó – szögezte le a hivatalnoknő, mintha Kassai valami szabálysértést követett volna el.
- Már kitűzték a lézeres korrekció időpontját – védekezett a férfi. – Néhány hét és ismét tökéletes lesz a szemem.
- Meglehet. A csigolyakopása miatt viszont nem végezhet nehéz fizikai munkát.
- Eddig inkább az eszemet próbáltam használni – élénkült meg Kassai. 125-ös az intelligenciahányadosom. Csak akad valami ezentúl is.
- Hát ebben alaposan téved. Január óta új kvóták léptek életbe. A túlnépesedés miatt már csak a lakosság legintelligensebb két és fél százaléka folytathat szellemi tevékenységet. Fél éve még én is asztrofizikusként dolgoztam, most pedig a 150-es IQ-mal a magafélékre kell az időmet pocsékolnom – mondta a tisztviselőnő dühösen csillogó szemmel.
- Túl sok az eszkimó, itt az ideje megritkítani az állományt – tette hozzá vészjóslóan.
- A genetikai teszteredményei sem mutatnak semmi különöset. Olyan maga, mit egy szürke egér – folytatta. – Gyereke van?
- Még nincs. Nem volt rá idő... de tervezzük – rebegte Kassai.
- Jobb, ha elfelejti! – ikszelt ki egy rubrikát a hivatalnoknő. – Maga kémiai kasztráción fog átesni. Nem érdemes szaporítani az ilyeneket.
- De nekem azt mondták, 125-tel korlátozás nélkül át kell, hogy menjek – próbálkozott a férfi.
- Ne vitatkozzon velem, mert mindjárt feldühödök. – Örüljön a szerencséjének, hogy nem altatják el. Tett bármi említésre méltót valaha életében?
Kassai a marketingosztályon eltöltött évekre gondolt. A legnagyobb elismerést egy szintetikus húspótló szlogenjéért kapta. Azt is évekkel azelőtt.
- Nem nagyon – felelte megtörten.
- Na látja – mondta a tisztviselőnő. – Nem érdemes játszania a nagyokost.
- De mihez kezdhetek egyáltalán?
- Az biztos, hogy ezekkel az adottságokkal nincs sok lehetősége. Javaslom esetleg a gyógyszerkísérleteket, és mostanában a tehetősebbek egyre több emberi házi kedvencet vesznek magukhoz. Ha kibírja egész nap négykézláb, egész jól megélhet belőle. És természetesen választhatja az altatást is. Garantáltan fájdalommentes, cserébe ráadásul állami pénzen hamvasztják el.
A férfi nem válaszolt. Habár eddig sem voltak túlzott elvárásai, arra azért mégiscsak számított, hogy az alkalmassági igazolványát meghosszabbítják. A tisztviselőnő szórakozottan kopogott tollával a pulton. A lehorgasztott fejű férfit méricskélte.
- Van egy ajánlatom – szólalt meg végül. Az Űrhivatalban önkénteseket keresnek a Reménysugár nevű bolygón létesítendő kolóniába. Három fényévnyire van innen, és mellesleg ez az égitest volt az utolsó felfedezésem – jegyezte meg a tisztviselőnő némi melankóliával.
 – A legfőbb szempont, hogy a kolóniában teljes legyen a genetikai lefedettség. Ha vállalja, a kasztrációtól is eltekintünk. Azért az tudnia kell, arrafelé folyton dögmeleg van, és meglehetősen kénes a levegő. Ezzel együtt valószínű, hogy tíz-tizenöt évet simán lehúzhat. Addigra meg már úgyis ötven körül fog járni. Mindenesetre odaát semmi más dolga nem lesz, minthogy életben maradjon. Nem rossz perpektíva, igaz? – mosolyodott el először a tisztviselőnő. - Na mit szól hozzá? Ha érdekli, itt írja alá.
Kassai nem sokáig gondolkodott. Miközben a jelentkezési lap aljára kanyarította a nevét, megszűnt a kézremegése. Még az sem jutott eszébe, mit mond majd otthon.
 

Tovább »

Címkék:

2009-12-31 18:10:00

Kicsi vagyok én

Az élesen csengő, hamis gyerekhang teljesen betöltötte a metrómegálló két peronját. Akár egy felhúzható játékbábu, a hat év körüli kisfiú anyja ölébe kuporodva, lankadalanul ismételgette a Kicsi vagyok én első strófáját. A kék orkándzseki alól felszálló hang üres volt és szenvtelen. Csak a kisfiú szeme élt, a mozgólépcső aljára érkező utasok szándékát fürkészve.
A peronon ácsorgó emberek, mint a jeges szél elől, a félrecsúszott, zavaró gyerekhangtól kelletlenül húzódtak a kabátgallér takarásába. Egyesek a következő szerelvény érkezését jelző órát keresgélték, mások a kivetítőn megjelenő hírek olvasásában kerestek menedéket. Az álhatatos éneklés azonban módszeresen és kíméletlenül bontotta le az ellenállást, a szabadon hagyott réseken áthatolva szorított ki minden gondolatot a várakozók tudatából.
A magas férfi sietősen lépett ki a csikorogva fékező kocsiból. Azonnal meghallotta a vékonyka hangot. Két órával korábban, egy ebédre indulva, ugyanúgy félrefordított szemmel haladt el a mozgólépcső alján tanyát vert fiúcska mellett, mint mindenki más. Még bosszantotta is a fals, hatásvadász dalocska, a koldusok látványa. Karácsony másnapján különösen zavaró az ilyesmi.
Most azonban furcsa megindultság vett rajta erőt. Kicsit habozott, majd egyenesen a sötét bőrű kisfiú felé vette az irányt. Egy kétszáz forintos érmét nyomott anyja kérőn kitárt tenyerébe.
- Boldog új évet – hálálkodott a fekete hajú nő. A férfi zavartan biccentett, majd fellépett a mozgólépcsőre. Arra gondolt, egy ekkora gyereknek ilyenkor a fa alatt kellene játszania.
Kicsi vagyok én, majd megnövök én, kísérte fel a dallam egészen metró kijárataáig, hogy azután a férfi bűntudatát feledve eltűnjön a belvárosi utca forgatagában.
 

Tovább »

Címkék: ,

2009-11-28 11:10:23

Hetvenöt deka

 

 

A negyvennégy kilós, törékeny balerina szinte siklott a levegőben. Finom fátyolruhájában olyan volt, mint egy szabadságtól és tértől megrészegült sirály, önfeledten, a gravitációt legyőzve szárnyalt a zenére. Az utolsó ütemek után a kimerültségtől és a boldogságtól szinte megsemmisülten fogadta a közönség ünneplését.

A lány évek óta kitartóan, megfeszített akarattal , mindent a táncnak alávetve készült a sikerre, mégis alig tudta elhinni, amikor a világhírű Hodorov menedzsere őt szemelte ki a sztár következő partneréül.

Noha Hodorov már túlvolt pályafutása csúcsán, vele dolgozni még mindig egyet jelentett a hírnévvel. A táncos menedzserének egyetlen kikötése volt, Hodorov partnere nem nyomhat többet negyvenkét kilónál.

A balerina tisztában volt azzal, hogy csupa izom, zsírtalan testéről néhány dekát is csak keserves megpróbáltatások árán tud lefaragni, hiszen a mostani súlyát is csak rendszeres koplalással volt képes tartani. Ám a csábítás ellenálhatatlannak bizonyult, a világhírű művésszel táncolni csak a kiválasztottaknak adatott meg.

A lány ettől kezdve gyümölcsön és zöldségen élt. Az első próba előtt másfél napig nem is evett, s az éhségtől és a gyengeségtől szédelegve témolygott be az operaház öltözőjébe. Remegett az idegességtől, hiszen indulás előtt a mérleg az előírtnál még mindig hetvenöt dekával többet mutatott.

A nagy Hodorov barátságosan mosolyogva várta a színpadon, a balerina mégis úgy érezte, az alakját méregeti. A rendező néhány percig az elképzeléséről beszélt, aztán elkezdődött a próba.

A balerina egy szólóval indított, majd néhány forgással kecsesen odatáncolt a színpad bal oldalán belépő Hodorovhoz. A Halál és kiszemeltje egymás körül kergetőztek, míg Hodorov egyszerre átfogta a lányt, s felkapta a levegőbe.

A világsztár arca már a mozdulat közben összerándult a dühtől. Azonnal jelezte, hogy félbeszakítja a próbát.

- Maga olyan, minta az ólom – jelentette ki megvetően. – Ilyen körülmények között nem tudok dolgozni. Nem vagyok súlyemelő.

A próbának végeszakadt, Hodorov feldúltan elviharzott, míg a menedzsere és a rendező kezelésbe vette a balerinát.

A lány megszégyenülten és leverten lépett ki az épületből. Az éhségtől sajgó gyomorral indult el a sugárúton. Reménytelennek érezte a helyzetét. Két hónap alatt önmagát sanyargatva alig több mint egy kilót tudott csak leadni, most pedig egy hetet kapott, hogy hozza a szerződésben kikötött súlyát.

Húsz perce bolyongott céltalanul, amikor meglátta a cukrászdát. Több mint egy éve nem evett édességet.. Hirtelen sürgető, ellenálhatatlan vágy fogta el. A hátsó részen, a fal mellett talált egy üres asztalt. Meleg volt bent és süteményillat.

A balerinát ismeretlen erők ragadták magukkal. Sorban rendelte és habzsolta be a krémeseket, a gyümölcsös, csokoládés és kókuszos tortaszeleteket. Nem bírta abbahagyni, pedig a szokatlan megterheléstől gyöngyözni kezdett a homloka.

Amikor újabb négy krémest rendelt, a pincérek laposan összenéztek. Még sohasem láttak ehhez hasonlót.

A balerina pedig csak evett és evett, egészen addig, míg elsötétült előtte a világ.

 

 

Tovább »

Címkék: , ,

2009-11-24 22:38:42

A sasfészekben

 

 
- Nézze csak ezt az undorító söpredéket! – fordult az óriásira nőtt keselyű kisebb, kopasznyakú társához. A Kő-hegy ormán gubbasztottak egy villámcsapta fa ágaiba kapaszkodva.
- Fővezér úr, keselyű létemre felfordul a gyomrom a tudálékos huhogásuktól. Hovatovább már mindenütt ott van ez a hunyorgó, vaksi fajzat, minden meleg fészket kisajátítva a borzas kölykeinek, a magunkfajtának meg semmi sem jut. Három éve nem láttam egy tisztességes lótetemet!
- Lóhús! Álmodozik maga? A nagyapámtól hallottam, régebben, amikor még rend és tisztesség uralkodott errefelé, és annyi lóhús volt az országutak és a falvak mellett, hogy a kóbor kutyáknak is jutott belőle, bezzeg nem mertek volna csakúgy lesasozni, meg lekeselyűzni bennünket, mert rögvest kivájták volna a szemét annak, aki ilyesmire vetemedik. Turulok voltunk mindannyian, nemes és büszke turulok, akiknek az első legyőzhetetlen és hatalmas, mesebeli griffektől ered a vérvonaluk.
A kopasznyakú megborzongott a gondolattól. Félretartott fejjel pislogott.
- Fővezér úr, én is turul vagyok?
- Persze, hogy az fiam, és ha velem tart, hamarosan visszavesszük a jussunkat – vijjogta a nagyobbik, a nyomaték kedvéért kitárva szárnyait.
- Mi történt magával, Fővezér úr? – kérdezte a kopasznyakú, a másik hiányos tollazata láttán.
- Ez is amiatt a szemét bagolymaffia miatt van – sziszegte a fővezér.
- Úgy tönkretettek mindent, hogy még őrszemként sem tudtam elhelyezkedni, pedig az köztudottan keselyűfoglalkozás. Arra hivatkoztak, nem vagyok elég képzett az új kommunikációs technológiák használatához. Miféle képzettségről huhognak ezek? Az őrszemnek nem technológiára, hanem éles látásra van szüksége. Ha kell, a felhők közül kiszúrok egy óvatlan pockot. Hogy mégis valami élelemhez jussak, végül kénytelen voltam pénzzé tenni a legszebb evezőtollaimat. Két hónapig otthon bámultam a természetfilmeket, mire ismét tudtam repülni. Nem éppen a memóriámről vagyok híres, de a végén már kívülről tudtam az összes állatfaj latin nevét. Glaucidium Boie. A szemetek.
- Jaj, ne is folytassa, Fővezér úr. Nekem sem a borotválkozástól néz ki így a nyakam. Tudja, a gyomorideg, meg a tartósítószerek. Találtam egy tuti szemétombot, telis-tele lejárt húskonzervvel. Inkább a tollam bánja, minthogy éhen vesszek. Nem igaz? Fővezér úr, ha egyszer eljön látogatóba, csaphatunk egy lakomát. De, ami a legjobb, a konzervek közül jópárat sikerült elpasszolnom a kárpátaljai réti sasoknak.
- Hiába, az élelmes fiatalság. Maga még viheti valamire, fiam. A tarkómban érzem, nemsokára ismét eljön a mi időnk, és akkor leszámolunk ezekkel a betolakodókkal. Takarodjanak csak vissza az oduikba a hülye könyveik közé. Szabadcsapatainkkal a felhők közül fogunk lezúdulni rájuk, és nem ismerünk majd kegyelmet. Meglakol minden borzastollú parazita. Na, menjen fiam, vigye el a gyülekező hírét testvéreinknek.
A kopasznyakú diadalmas vijjogással rebbent fel, körözött egyet, majd eltűnt a sziklák mögött.
A fővezér a gondolataiba mélyedt, egy dicsőbb kor közeledtét látta. Szárnyát ismét kitárva, a Kő-hegy ormán szinte szoborrá merevedett, minthacsak arra várna, hogy odalenn a völgyben megnyíljon az első gazdaságos Turul-Tesco, ahol végre lóhústól roskadoznak a hűtőpultok.

 

Tovább »

Címkék: ,

2009-11-16 23:53:11

Sorsjáték

Nem tetszik nekem ez a 161-es. Más már rég könyörgésre fogta volna, neki pedig  a szeme sem rebbent, amikor meghallotta, hogy újabb öt csapást kap. Az első hármat nyikkanás nélkül tűrte, persze a végére elájult, mint minden alkalommal. Ebben nem különbözött másoktól, dehát öt csapást nem is lehet eszmélettel végigbírni. Különösen, ha én kezelem az idegkorbácsot. Megfelelő szakértelemmel, az alanyból minden emberit, még az életösztönt is kiszorítja a fájdalom. Végül nem marad más, csupán a vacogtató, csontokat átjáró félelem.

Én mindössze egyetlen ütést kaptam a szakmai kiképzés során, mégiscsak illik tudni mivel dolgozik az ember, de ahhoz fogható rettegést még sohasem éltem át. Mintha egyszerre szűnt volna meg működni minden érzékszervem.

Amikor a 161-est felmosták, a szemét figyeltem. Érdekes módon gyűlöletnek a szikráját sem fedeztem fel benne. Egyszerűen átnézett rajtam, mintha semmiféle jelentőséget sem tulajdonítana nekem. Valójában nem is tehetné, hiszen kapcsolatunk pusztán szakmai jellegű, mégis jónéhányan akadnak akik személyesre veszik.

Azonban ez itt jóval intelligensebbnek tűnik az átlagnál. A közömbösségét látva azért felmerült bennem, teljesen kikészült, mert az nem lehet, hogy előbb-utóbb ne darálja le a rettegés. Ezzel együtt úgy vettem észre, a tekintetében még mindig csillog az értelem.

A sovány, szakállas férfit három napja kotorták elő valami sikátorból, miután a legutóbbi húzáson őt dobta ki a köznyelvben csak Féregként emlegetett szoftver. A szombat esti sorsjáték mellesleg a hét legnézettebb eseményének számít, az egyórás műsort lélegzetvisszafojtva figyeli a város. Persze az egész felvételről megy, esélyt sem hagyva a menekülésre. Csak azt mutatják élőben, amint a kommandósok előállítják az aznap este kihúzott alanyt. Szinte nincs ember aki kihagyná a showt, hiszen a feddhetetlenek kivételével mindenki egyenlő eséllyel indul a sorshúzáson.

Nekem csak annyi a feladatom, hogy kiszedjem a titkaikat, a kisebb-nagyobb elhalgatott bűneiket, s akárkit biztosíthatok, kiválóan értem a dolgom. Rendszerint már az első csapástól összeomlanak és megoldódik a nyelvük. A szoftver eddig még sohasem tévedett, így mindig nyugodtan és tiszta lelkismerettel láthatok munkához, hiszen mindenkinek van valami vaj a füle mögött. Azt hiszem, tökéletes rendszert alkotunk a Féreggel. A munkámért cserébe nem veszek részt a sorsjátékon, ezáltal magam is a feddhetetlenek egy alacsonyabb kasztjához tartozva.

De ez itt már három napja bírja szótlanul, pedig lassan elszenesednek az idegrostjai. Felmossák, majd újrakezdem, amíg ismét öntudatlanná szaggatja a fájdalom. Azon tanakodtam, az idegkorbács talán megsemmisítette a képzelőerejét, másként már rég ki kellett volna találnia valamit, csakhogy véget vessen a gyötrelemnek. Az is lehet, valamilyen betegség miatt nem érez fájdalmat. De mindközül a legfélelmetesebb lehetőség, amit magamnak is félek kimondani, mégis felmerült bennem, a 161-es ártatlan. Egyáltalán nincs titkolnivalója. Mennyi lehet ennek az esélye? Egy a százmillióhoz, vagy még kevesebb. Mégis, minden újabb csapás után erősödik bennem az érzés. Néhány perce észrevettem, az idegkorbács hangológombját csavargatva remegni kezdett a kezem.

Ideje erőt venni magamon, hiszen biztosan tudom, az ember nem képes bűntelenül élni. Mégis, mióta a kétkedés szikrát vetett bennem, nehezebben állom a férfi tekintetét. Holott nem is rám néz, csak át rajtam, mintha nem is léteznék, minthacsak valamiféle átmeneti interferenciaként jelennék meg előtte a térben.

Elhatároztam, az ajánlás ellenére teszek egy utolsó próbát, és egyszerre mérek csapást az összes létfontosságú agyterületre. Csupán egyet, de ha nem tudnám milyen kemény fickó ez itt, isten bizony nem merném megtenni, mert ha nem éli túl a sokkot, magyarázkodnom kell és meg is üthetem a bokám. De erős a szervezete és elég fiatal, a harmincas évei elején járhat.

Pár percig babráltam a hangolással és az elektródákat is kissé át kellett rendeznem. Amint  a fémbúra alatt matattam, a szeme megrebbent. Valószínűleg megérezte, hogy készülök valamire. Tehát te sem vagy kőből, gondoltam, és ettől visszanyertem a munkakedvem. Határozott mozdulattal csavartam ütközésig a gombot, majd ráadtam az áramot.

Mindössze néhány pillanatig tartott az egész. A 161-es feje előrebukott, szeme kifordult, bőre egészen lilássá színeződött, mint egy fuldoklóé. Közel tíz percig kellett élesztgetni,  mire magához tért.

- Beszélj – fenyegettem meg – vagy kapsz még egyet az előzőből. De a férfi szótlan maradt. Egyenesen ült  a székhez kötözve. Belém hasított, nincs tovább. Kudarcot valottunk, a tökéletes rendszerbe minden kiszámíthatósága ellenére mégis hiba csúszott.

Eltávolítottam az elektródákat és leoldottam róla a szíjakat. – Elmehetsz – mondtam neki. – Szabad vagy.

A férfi nem mozdult, rezzenéstelen ült tovább, talán nem is hallotta a szavaimat. Karja a combján nyugodott, és egyenletesen légzett. A 161-es arcára néztem, mely üres volt, akár egy kiégett templom.

Tovább »

Címkék:

2009-11-04 17:47:25

Emberből birka

 

 
 
    Jámbor József terelő juhász különös kéréssel fordult az MTA orvosbiológiai szekciójához. Mint azt az 52 éves férfi egyszerű szavakkal megfogalmazta, négy évtizedes szolgálata csaknem felét juhai között töltötte a hegyekben, s ezen időszak alatt alapos és részletekbe menő megfigyelésre nyílt alkalma. Mindennek eredményeként arra a következtetésre jutott, a birka rendkívül toleráns, békés népség, egyedei rideg körümények között is összetartanak, hidegben vagy akár szűk területen is veszekedés nélkül megférnek egymással, tisztelve a másik legeléshez való jogait. Mitöbb, még a fekete bárányt sem közösítik ki maguk közül.  
    Mivel embertársaiban hasonló tulajdonságokat 40 év alatt sem tudott felfedezni, a terelő juhász úgy döntött, egy rendkívüli génsebészeti beavatkozás után, szelíd birkaként kívánja folytani életét. Jámbor József hozzűfűzte, elhatározását egy Móricz nevű szerzőtől származó, nemrégiben a kezébe került szakmájába vágó írás csak tovább erősítette.
    Dr. Juhász Kálmán genetikus professzor szerint a bevatkozás számos veszéllyel jár, hiszen a műtéttel létrehozott kiméra emberi géneket is hordoz majd magában, így potenciális utódainak átadva azokat, félő, hogy végül az emberekhez hasonlatosan agresszív természetűvé változtatja a juhokat. Emiatt a kívánt műtétet nem javasolja.
   Jámbor József kijelentette, amennyiben nem tesznek eleget kérésének, az Emberi Jogi Bírósághoz fordul jogorvoslatért.

 

Tovább »

Címkék: ,

2009-10-25 17:12:42

Az új jövevény

 

- Jó napot, asszonyom! Segíthetek?
- Áá, csak nézegetek – válaszolta földreszegezett pillantással a jólöltözött negyvenes hölgy, és zavarában átviharzott a gyerekrészlegre. Ott aztán a polcok látszólagos takarásában alaposan szemügyre vette a modelleket.
Az eladó egy darabig a pult mögül figyelte látogatója elérzékenyült arckifejezését, majd mint aki biztos a dolgában, odasétált hozzá.
- Ezek a hároméves modellek – mutatott az egyikre. – Teljesen élethűek, és kifogástalanul működnek. Mindegyiket tesztelték, és garantáltan nem lehet megkülönböztetni őket a valódiaktól.
- Igen? - kérdezte a bundás hölgy kissé bizonytalanul, és megérintette a egyik demó modell kezét. Beleborzongott, amikor a puha ujjacskák az övé köré fonódtak.
- Mégis, mi az elképzelése? Ezt a szériát például nagyon viszik.
- Igen, én is ilyen két-hároméves formára gondolok. Tudja – nézett az eladóra párás szemmel, - minden vágyam egy kicsi.
- Asszonyom, ezt a jogszabály miatt meg kell kérdeznem, nem akarna inkább egy igazit?
- Elváltam – válaszolta a nő, - és amúgyis túlvagyok már a babázós koron. Az éjszakai felkelések pedig a munkám rovására mennének. Hosszúak a napjaim, így nem jutna időm az óvodába loholni a gyerekért, vagy külön foglalkozásra járatni. Felelős beosztásban dolgozom – keményedett meg a hangja egy pillanatra.
- Értem – mondta az eladó békülékenyen. – Csak még egy aláírást kérek. Akkor a formaságokkal megvolnánk.
- Fiút vagy kislányt óhajt?
- Egy olyan két és fél éves körüli kisfiút, mint ez itt – mutatott az egyik modellre a második polcon. A rövidnadrágos kisfiú aranyszőke tincsei, és a kis gödröcske az állán egészen megbabonázták.
- A hatos széria – nyugtázta az eladó. – Ez most a csúcsmodell. Pszichológusok egész hada dolgozott a megjelenésén, és ami még fontosabb, a személyiségén. Azt hiszem, sok öröme lesz benne. De az eggyel korábbi változat is kitűnően sikerült.
- Nekem ez kell! – mondta határozottan a bundás hölgy. Megigazította a vállán lógó retikült.
- Hozom is a raktárból – buzgólkodott az eladó. – Hacsak nem kér hozzá egy-két extrát.
- Ha hajlandó megvárni – folytatta a kérdő tekintetre, - olyan példány is legyártható, amelyik hasonlít magára. Elég, ha elküld néhány fényképet. Kívánságra vállaljuk a modell inicializálását is, a rendelkezésünkre bocsátott információ alapján feltöltjük a memóriáját közös emlékekkel. Két hét múlva maga csak bejön hozzánk, majd hazasétál a fiával.
A nő töprengett egy kicsit, majd az eladó felé fordult.
- Inkább magam csinálnám a dolgot, mégiscsak a fiamról van szó. Csillogó szemmel nézte a polcon mosolygó modellt. – Most elviszem.
- Rendben van, asszonyom. Máris jövök.
- Csak még valami – tette le nyögve a tizenvalahánykilós dobozt. – Nagyon fontos, hogy az első bekapcsoláskor a szemébe nézzen. Segít kialakítani a kötődést. Egyébként az akkumulátora 42 óráig üzemképes. Itt a garancialevél, és azt is érdemes tudnia, ha netán egy idő után ráunna, és egy másikat szeretne, beszámítjuk a régit.
- Köszönöm – mondta a bundás hölgy. Alig várta, hogy hazaérjen, de előtte még útbaejtett egy gyermekruha üzletet.
Egész délután a kézikönyvet tanulmányozta, aztán jó félóráig csak ült a kicsomagolt modell előtt. Olyan elragadó volt, mint az álmaiban. Aztán bedugta a drótot és a számítógépen megnyomta az indítás gombot.
A kisfiú egyenesen ránézett. – Tengerkék a szeme – motyogta a nő. Másra nem is tudott gondolni.
- Mama – szólalt meg a gyermek.
- Kisfiam! – akarta magához ölelni az anyja, ám szerencsére még idejében eszébe jutott a használati utasítás.
 

 

Tovább »

Címkék: ,

2009-10-22 22:30:14

Annál is képtelenebb természetrajz - A mókus

 

 
 
A mókus már senkiben sem bízik. Alig néhány napja, a szomszédos cserjésből egy zsák teli mogyoróval hazafelé tartva, a görény, akivel korábban köszönőviszonyban volt, jöttére váratlanul félrefordította a fejét, miközben azt sziszegte, az ilyen harácsoló, idegenszívű aljanépről le kellene már végre rángatni a vörös bundáját.
Szegény mókus annyira elszontyolodott, hogy az ágakon való hintázástól is elment a kedve. Azt sem értette, miért az idegenszívű, hiszen gyerekkora óta a nagy tölgyfa odvában lakik.
Elkeseredésében még az amerikai bácsikáját is felhívta, aki időközben komoly hírnévre tett szert a sötét bundájú mókosuk egyenjogúságáért vívott harcban, sőt nevéhez fűződik a vastagfarkú rágcsálókra vonatkozó vadászati moratórium bevezetése is. Ám ő is csak annyit mondott, talán itt az ideje átszokni az amerikai mogyoróra.
A mókus végül a rókához fordult tanácsért, mert egyrészt neki is vörös az irhája, másrészt pedig az a hír járta róla, hogy nem állhatja a görényt, amiért az is a falusi pipikre hajt.
Miután meghallgatta a vendégét, a róka egy ideig magában kaffogott, majd mindössze ennyit morgott a bajsza alá.
- Változnak a szelek, s amint láthatod, én is átfestettem a bundám barnábbra. Az most jobban illik az évszakhoz.
Aztán, mint aki megérzett valamit, égre tartott orral beleszimatolt a levegőbe.
 

 

Tovább »

Címkék: ,

2009-08-23 17:27:44

Eszmélés

Talán a mozdulatától riadtam fel, talán megsejtettem, hogy figyel. Közvetlen közelről, tágra nyílt pupillával, tétován fürkészte vonásaimat, akár egy nyomozó a bűntett színhelyét, véletlenül hátramaradt, árulkodó jelek után kutatva. Mintha attól tartana, a következő pillanatban akaratlanul felfedi valódi arcom, egy idegen ismeretlen arcát.
Úgy forgatott a tekintetében, lassan és tűnődve, akár a polc mélyéről előkotort régi fényképet, mely egy mindörökre kifeszített pillanatba sűrít bizonyosságot és a lehetett volna félelmetes igazságát. Melyen bár minden részlet pontos, mégis érvénytelen.
Miért pont most? - futott át rajtam. Egyetlen kifakult szóval megnyugtathattam volna, de nem éreztem semmit. Hallgattam, amíg a szégyenteljes csend a csontjaimba mart. Felegyenesedtem az ágyban.
- Alig dereng – mormogtam jobb híján, és elnéztem ferdén az utcalámpák és a tetők között, amerre a távolban az autóutat sejtettem, s egyszerre úgy tűnt, simábban pereg az idő.
 

 

Tovább »

Címkék: ,

2009-08-13 12:17:04

A kalandor

 


- Képtelen lennék irodában ülni reggeltől estig, ugyanazokkal az arcokkal körülvéve. Úgy érezném magam, mint akit élve eltemettek, végképp megfosztva legelemibb szükségleteitől.
Márpedig nekem a legfontosabb a szabadság, a kötöttségek nélküli lét, hogy folyton mozgásban legyek. Új utcák, új emberek. Cseppet sem zavar az örökös megtorpanás és újbóli nekilódulás.
Már kamaszkoromban rájöttem erre, s ezért is fejeztem be tanulmányaimat olyan korán, feleslegesnek ítélve minden további az iskolapadban eltöltött percet. És ha nem is szereztem diplomát, olyan rejtett oldalukról ismertem meg az embereket, ami csak egészen keveseknek adatik meg. Még kéretlenül is feltárják, kiteszik elém titkaikat.
Mindent tudok róluk, mit esznek, mit viselnek, kinek írják leveleiket, kinek fizetik tartozásaikat. Nap mint nap új felfedezésket teszek, új kincsekre bukkanok. Ezért nem riaszt bűz, piszok és járvány. Talán egy pszichológus, talán egy költő lát csak ilyen tisztán.
 És néha bennem is fogannak versek, mikor az elemekkel dacolva, szilaj utcai hajósként hajamat az arcomba csapja a szél.
Most mennem kell, ismeretlen vidékek, vad kanyarok várnak. De jövök még errefelé – intett a narancsruhás férfi, felugorva a kukáskocsi platójára. Szemében a megkülönbeztető jelzés fénye villant, a gyerekek szájtátva bámultak utána.
 

 

Tovább »

Címkék: ,

2009-07-14 20:48:25

A késdobáló

 

 
 
 
 
Stohl Adolf, a Miracolo vándorcirkusz tulajdonosa és elsőszámú attrakciója fehér nadrágban és kék csíkos matróztrikóban lépett a porondra. A morcona műbajuszt viselő férfi, aki az előadás során előzőleg már fellépett mint El Caballero, a nevezetes lóidomár, továbbá mint Torwald, a teuton erőember, most fél tucat 30 cm-es pengéjű kést szorongatott a markában.
Feleségét, Stohl Adolfné, született Balogh Arankát, a Miracolo társtulajdonosát, a segédek épp egy fábol ácsolt forgatható kerékhez kötözték oda. Stohl Adolfné fiatalabb korában guminőként tett szert némi hírnévre, azonban a korosodó artistanő ízűletei meszesedni kezdtek, ezért az utóbbi időben inkább csak bohóctréfákban, bűvészmutatványokban vagy késdobálószámokban szerepelt kisegítőként.
Fő feladatának a 25 éve működő és sok viszontagságot átvészelő családi vállalkozás működtetését és üzleti ügyeinek intézését tekintette. Alig két órája férjével is azért kapott hajba, mert az figyelmetlenségből elmulasztotta az állatok takarmányának kedvezményes megrendelésére vonatkozó határidőt. A kishíján a tettlegességig fajuló veszekedésnek csak az aznapi előadás vetett véget.
El Caballero a lovak közt a szokásosnál is dühödtebben pattogtatta az ostorát, és ügyet sem vetett a zsonglőrszámban segédkező feleségére. Csak akkor nézett vele ismét farkasszemet, amikor Diabolo, a késdobáló lépett színre.
A kopott nézőtéri padozat gyér közönségének tapsa fogadta a házaspárt. Miközben Stohl Arankát szétvetett tagokkal a forgatható kerékhez szíjazták, a műsorvezető csendet kért.
- Kedves Nézőink! Igazi világszám tanúi lehetnek a következő percekben. Diabolo feladatát sebesen forgó kerék nehezíti. Kérjük, maradjanak teljes csendben, mert a legkisebb hiba is végzetes lehet.
 
Stohl Adolfné férje dühödten csillogó szemét figyelte. Vajon nem fogja-e el egyszer a kísértés? Így még akkor sem mosolyodott el, amikor észrevette, hogy Diabolo megint tökéletlenül ragasztotta fel a műbajuszt.
A zenekar elnémult, csak a dobverő izgatott pergése hallatszott. A késdobáló összeszorított ajakkal méregette a távolságot. A kerék forogni kezdett, és Stohl Aranka csak a kések surrogását hallotta. Egymás után csapódtak be, a hatodik a ruhája szegélyét súrolva.
Amikor a deszkakerék végül ismét megpihent, az asszony a hajlongó Diabolóra nézett, s egy pillanatra úgy érezte, mégiscsak minden lehetséges.

 

Tovább »

Címkék: ,

2009-06-30 17:35:08

Bohóctréfa

 

 
 
 
 
Rábai legszívesebben elmenekült volna, azonban a kefebajszú porondmester ujja egyenesen rászegeződött.
- Az az úr a harmadik sorban – hallotta a szemüveges műszaki rajzoló. – Jöjjön, a segítségére lesz szükségünk a következő számban.
Rábai gyomra összerándult a felszólítástól. Mielőtt vonakodva felemelkedett volna, megigazította a zokniját. Egy pillanatra arra gondolt, hogy nem azt a sötétkéket kellett volna választania a szürke cipőhöz, dehát sebtében ezt tudta előkotorni. Egyáltalán jegyet is csak a nyaraláson feltűnően unatkozó gyerekei miatt váltott.
A testesedő műszaki rajzoló térdig érő sortjában és rózsaszín lábszára közepéig felhúzott zoknijában, elvörösödve állt a reflektorfényben. Mindig kerülte a feltűnést, s ha valamivel, épp visszahúzódó magatartásával vonta magára egyesek figyelmét. Ám többnyire levegőnek nézték.
- Menjél, Papa! – hallotta kisebbik fia bíztatását. Rábai tétován a porondmester felé indult.
- Nem kell megijedni, Uram. – mondta neki a kefebajszos nyájasan. – Egy egyszerű tréfához kérjük a közreműködését. Merlini, a bohócunk, az előadás kezdete előtt kisebb balesetet szenvedett, őt kellene pótolnia.
- Látja ott Mikront, a világ legkisebb emberét? – mutatott az eddig a porond egyik szegletében megbújó cirkuszi törpére. Neve hallatán a törpe viháncolni kezdett, miközben csúfondárosan meredt Rábaira.
- Ha sípolok – folytatta a porondmester, maga Mikorn után ered, és ha sikerül utolérnie, egyszerűen billnetse fenéken. De igyekezzen, mert amilyen kicsi, olyan fürgén szedi a lábát.
A törpe, gyorsaságát demonstrálva, kacsázó mozdulatokkal sprintelt néhány métert. A közönségből találgatni kezdték vajon a kövérkés műszaki rajzoló képes lesz-e utolérni aprócska ellenfelét.
Rábainak egyáltalán nem volt ínyére a tervezett fogócska, de nem akarta magát nevetségessé tenni meghátrálásával.
- Egy utolsó igazítás – mondta a porondmester. – Bohóctréfához krumplilorr dukál, és ezzel Rábai orrára illesztett egy rikító, piros félgömböt.
- A ruházatán nem kell változtatni – mérte végig a műszaki rajzolót. A nézőtéren felnevettek. Egész érdekesen alakul.
Mikron mintegy véletlenül, Rábai közelébe oldalazott. A porondmester a szájába vette a sípot. Rábai magán érezte a törpe tekintetét. A sokat látott szempárból sütött a gúny.
Rábait hirtelen elfogta a játék izgalma. Ereiben végigáradt az adrenalin. A sípszó hallatán a törpe felé vetette magát. Azonbon imbolygó felsőtestével Mikron kiszámíthatatlanul cikázott ide-oda. A gyerekek a nézőtéren kiabálni kezdtek. Ki a törpénel, ki pedig Rábainak szurkolt.
A fújtató műszaki rajzolónak többször sikerült szinte lépésnyire megközelíteni a komikus bakugrásokkal, néha bukfencezve menekülő Mikront, aki azonban az utolsó pillanatban mindig egérutat nyert.
Rábait egészen magával ragadta az üldözés heve, így már nem is figyelt a publikumra. Észre sem vette, hogy a kiabálás abbamarad, és a helyét csodálkozó nevetgélés veszi át.
A ziháló műszaki rajzoló kénytelen volt szusszanni egyet. Mikron úgy két méterre tőle bosszantó mozdulatokkal, önmagára mutogatva ugrabugrált előtte.
Rábai megpróbálta összeszedni az erejét és a törpére koncentrált. Egyszer az életben nem engedi, hogy packázzanak vele. Most vagy soha, gondolta.
A műszaki rajzoló arca megfeszült, amint éberen figyelő ellenfele irányába lódult. Mikron előbb cselesen jobbra, majd villámgyorsan balra  irmodott. Rábai nem hagyta magát. Bulldogként loholt a törpe nyomában, centiről centire közelítve meg. Mikronon először látzsott, hogy szorult helyzetbe került.
A közönség kacarászása hahotává fokozódott. Rábai végre rúgótávolságba ért. Már diadalittasan lendítette volna a lábát, amikor jókora puffanást érzett az ülepén. A műszaki rajzoló kibillent az egyensúlyából, majd karjaival a levegőt kaszálva elterült a földön. Szemüvege leesett az orráról.
Merlini tornyosult felette. Tarka ruhában, fejhangon ünnepelt. Mikron, Rábaitól karnyújtásnyira ült a porondon. Megvetően mérte végig az előtte hasaló műszaki rajzolót, aki aznap este oly tökéletesen alakította a balek szerepét.
Rábai izzadtan és megszégyenülten hevert a fűrészporban. Arra sem maradt ereje, hogy feltápászkodjon. Egy pillanatra a harmadik sorban lesütött szemmel ülő fiai felé nézett, de nem tudta őket kivenni.
A publikum felszabadultan és hálásan nevetett. 
 

 

Tovább »

Címkék: , ,

2009-05-09 14:24:00

Füstjel

 

 
 
 
 
 
Égaházad Ideki úgy három-négy hónapja költözhetett a telepre. A nevét úgy hozta magával, mint a batyuját, amit csigaházként hurcolt a hátán. Valójában M'Bekinek hívták, dehát ki tudja kimondani ezeket a csattogós feka neveket?
A feketeseggű a 2C-ben lakik a negyediken, ugyanabban a lépcsőházban, mint a haverom, Kiskocka. Tőle tudom, hogy Ideki dilis, földre szegezett szemmel jár, egy gyerekrigmust motyogva, s ha szembejönnek vele a lépcsőn, csak bárgyún vigyorog, aztán megmerevedik mint egy lepermetezett bogár. Guberálásból él, mindig van nála valami szemét, amit a bolhapiacon próbál elsózni.
Kiskocka azt hallotta, hogy a bokszosképű idejárt egyetemre, sőt azelőtt sebész volt valamelyik vidéki kórházban. Nem tudom, de az biztos, hogy nem örülnék, ha ő venné ki a vakbelem, még akkor sem, ha tök normális lenne. Akkor már inkább a Huszár a 4C-ből, pedig szerintem reggelenként egy derékszíjjal húzza a szájához az első féldecit.
Orvos vagy sem, a kis afrikait szívatják rendesen, és valószínű, az Árnyék már rég elkapta volna, ha nem terjed el róla, hogy valami egzotikus betegsége van. Habár miféle betegség lehet az, ha már itt él tizenöt éve? Na, mindegy. Így aztán nem nyúlnak hozzá, csak heccelik és szemmel tartják, időnként betávcsövezve a kérójába. Azt hallottam, hogy csontokkal és madártollal van tele a lakása.
Fene tudja, ám azt a saját szememmel láttam, amikor félmeztelenül tüzet rakott az erkélyén. Egy pokróccal hadonászott a máglya körül, mintha jelet akarna adni valakinek. A telepen!
Akkora füstöt csinált, hogy majdnem kihívták a tűzoltókat. Kiskocka szerint Ideki amúgyis a tűz miatt golyózott be, amikor egy éjszaka három benzinespalackot vágtak be az ablakán. Ha nem ügyel aznap, a családjával együtt ő is bent égett volna..
Néztem ahogy a szénfekete ember odafent füstöl, miközben többen az öklüket rázzák, és arra gondoltam, mit keresel itt, szegény ördög. Égaházad Ideki.
 

 

Tovább »

Címkék: ,

2009-04-28 22:07:47

Kultúrák találkozása

 

 
 
- Háj – vakkantott a gyorsétteremben az Original gangster feliratú pólót viselő, kopasz tizenhatéves.
- Háj – válaszolt a gettódivat szerint félig az ülepére csúszó farmernadrágos-atlétatrikós másik fiú, két ujjával a levegőbe bökve. – Letöltötted a cuccot?
A kopasz diadalmas arccal húzta elő az mp3-ad lejátszót. A sültkrumplival és a hamburgerrel levonultak a Duna partra, és a fülhallgató két dugóján megosztozva hallgatták a Killa művésznevű utcai harcos legújabb szerzeményét.
A napfény, a rap és a hamburger élvezetében csak egy a Várhegyet fényképező jókedvű amerikai pár nevetgélése zavarta meg őket.
- Minek jönnek ezek ide? – fortyant fel a kopasz. – Húzzanak vissza az anyjukba!
- Bunkó amerikaiak – helyeselt a másik, és megfordította a fején a baseball sapkát.
 

 

Tovább »

Címkék: , ,

A blog rövid leírása

Irodalmi munkáim szerény gyűjtőhelye altruisták és mazochisták számára.

Mottó: Olvasni jó, de írni még jobb!

Rólam

Próbálom jókedvűen szedni a gyapotot.

Blogroll

Archívum

Kedvenc szerzõk

Blogom címkéi



http://rss.fogatlanmuzsa.blogter.hu/